Fellebbeztek Marine Le Penék, az is kiderült, mikor lehet a tárgyalásuk

Elítélése óta Le Pen és pártja „politikai döntésnek”, „demokratikus botránynak”, „a bírák beavatkozásának” minősítette a bírósági döntést.

Elítélése óta Le Pen és pártja „politikai döntésnek”, „demokratikus botránynak”, „a bírák beavatkozásának” minősítette a bírósági döntést.
Ételfutárnak adták ki magukat Szegeden.
Egy francia bíróság bűnösnek találta, börtönre ítélte, és a közügyektől – így az elnökválasztáson való elindulástól – is eltiltotta a francia jobboldal vezetőjét.
Akik a bíróságok döntéseit ünneplik, azok majd gondoljanak bele abba, hogy mi történik velük, pártjaikkal, politikusaikkal, ha ezeknek a precedenseknek az ismeretében másfajta irányultságú törvényhozás működik.
Marine Le Pen-t bűnösnek találta a francia bíróság uniós pénzek jogtalan felhasználásában – ha a büntetését is kimondják, akár a 2027-es elnökválasztásra is hatással lehet.
„A politikai játszma vesztesei azok lesznek, akiknek most a legnagyobb támogatásra lenne szükségük: az lmbtq honfitársaink” – írta bejegyzésében a polgármester.
Még a fagyasztóban is drog volt, de a gyanúsított váltig állítja: nem követett el semmit.
A lány 400 ezer forintnyi rubel fejében bízta meg tizenéves kortársait a gyilkosság végrehajtásával.
Magyar Péter ismét terel – állítja egy elemző, aki öt éles kérdést tett fel a Tisza Párt vezetőjének.
A volt brazil elnököt állítólagos puccskísérlettel vádolták meg.
Most egy magyar szakember is rávilágított erre.
A tragédia kilenc halálos áldozatot követelt 2020 novemberében Karácsonkő megyei kórházának koronavírusos betegeket ápoló intenzív osztályán.
Donald Tusk ugyanakkor komolytalanul áll az államcsíny vádjára: még a pingpongozást is fontosabb tartja, mint az alkotmánybíróság által indított eljárást.
A Faktum tényellenőrző portál szerint izgalmas projektek kötődnek a beruházás lehetséges gazdájához.
A zsidó újságírónak, Rafael Korenzechernek igaza van, amikor állítja: az AfD Németország egyetlen reménye.
Valaki rászánta az időt, hogy összegyűjtse több száz iskola e-mail címét. Minden egyéb közlés jelenleg tipp, blöff, spekuláció.
A német lap legyint, mondván, Orbán Viktor úgyis csak egy kis ország kormányfője.
Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács (OBT) korábbi elnöke egy Soros-blogon szó szerint megismételte „a hazai ellenzék politikai szereplői és a progresszív uniós elit által visszatérően hangoztatott, elfogult vádakat”.
Amennyiben a férfiakat bűnösnek találják, az északmacedón törvények szerint nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
A brit hatóságok csak most hozták nyilvánosságra, hogy egy Al-Kaida oktatóanyag is volt az elkövetőnél.